Szerző: Kollár Dániel
A tenderek tervezésekor könnyű akár néhány szóval előidézni a néhány hónappal későbbi félresiklást. Íme néhány gyakorlati példa arra, hogy mire kell figyelni és hogyan lehet szakmai oldalról csökkenteni a sikertelen közbeszerzés lehetőségét.
Túl általános feladat leírások a Műszaki tartalomban
Ez az igazi Butterfly Effect, vele érdemes kezdeni. Mint minden közpénzes projekt esetében, a kommunikációs aktivitásoknál is a Műszaki Leírás a biblia a tender szakasztól az utóellenőrzésig. Mindenekelőtt érdemes megvizsgálni, miről is beszélünk, mivel kreatívipari szemüveggel egy elég darabos kifejezéssel van dolgunk. A mindennapokban pusztán Műszakinak hívott dokumentum egyszerre próbál koncepció anyag, brief, konfliktusok során mutogatható sorok összessége és pénzügyi teljesítéseket, uniós ellenőrzéseket keretező szerződés melléklet is lenni. Valljuk meg, elég sok elvárás ez néhány Word oldal felé, aminél így roppant könnyű olyan egyensúlytalanságokat szülni egy-egy rosszul sikerült sorral. Olyan sorokkal, amik körül aztán akár éveken át botladozik megbízó és vállalkozó egyaránt.
Ha azt a szakmai alapvetést vesszük, hogy a jó munka záloga a megfelelő ügyfél brief, úgy húzhatunk afelé, hogy szülessen egy alapvető feladatokat felsoroló, azokat kisebb fokig specifizáló általános leírás. Ez több szinten is segítség a későbbi munkához: nincs megkötve az ügyfél keze abban, hogy az útközben óhatatlanul változó körülményeket és célokat le tudja követni; az ügynökség tud szabadon alkotni és olyan megoldásokat vinni, amik szakmailag valóban erősek és hasznosak; nem telik az idő kommunikációs és jogi szempontból is olyan szavaknak való megfeleléssel, amik amúgy minden szereplő szerint abszolút marhaságok a projekt céljainak tekintetében; illetve az elszámolásban, ellenőrzésekben is segít, nem kell olyan teljesítési anyagokat összerakni, melyek fele pusztán azért létezik, mert valaki valahol beleírta a Műszaki íráskor. Oly logikus mindez, mi szólhat ellene?
Nos, leginkább az, hogy közbeszerzésekről beszélünk, az árverseny kritikus vagy egyenesen kizárólagos súllyal bír a munka elnyerésenél. Ha például annyi szerepel a Műszakiban, hogy országos TV kampányhoz kell gyártani egy 30 másodperces TVC-t, akkor az ügyfél fejében egy érthetően minőségi spot van, még ha nem is Kendrick Lamar videoklip szintet akar viszontlátni feltétlenül. De a 30 másodperces TVC az a nap végén, a falig leegyszerűsítve egy MXF adásfájl amit egy mezei MP4-ből át lehet konvertálni akár publikus konverterekkel is. Mi áll az útjába innentől annak, hogy valaki felvegyen az irodájában egy téglafal előtt egy fél perces telefonos videót, esetleg rárakva egy Instagram filtert? Aztán ha hétből öt nevező normális, minőségi munkát áraz be piaci TVC gyártási árakon, a másik kettő pedig 200 ezret ad mert majd lehozza azt a pár sort a minimum minimumával, akkor ott marad a kiíró, hogy de hát mindenkinek tudnia kellett vollna, hogy nem erre gondolt. Aztán kezdhet azon gondolkodni, hogyan ne kelljen kihirdetnie azt a nyertest, akiről előre tudja, hogy silány munkát fog végezni.
Tanulság? Minél jobban át kell gondolni és specifizálni kell már a Műszaki Leírás elkészítése közben, hogy mik a kreatív termékek szakmai keretei. Ez több munka és odafigyelés akkor, de kamatostul visszajön később. Létezik arany középút abban, hogy leírja valaki a 30 másodpercet és pont, illetve kitalál egy szinopszist a pontos stáb elképzeléssel és a teljes kibérelendő eszközparkkal, amit aztán fél év múlva az aktuális projektben már nem is szeret, cserébe karakterre pontosan meg kell valósítani az elszámolhatóság miatt. Ennek a középútnak a megtalálására kell törekedni.
Agyonbonyolított ártáblák
Az ártáblák nem ritkán a Műszaki Leírások mínusz egyszeres szorzói a versenyeztetés kapcsán. Rendszeresen merülnek fel olyan sorok akár egy excel fülön többször is, aminek semmi, de tényleg az égvilágon semmi köze nincs a szakmához és a tényleges megvalósításhoz. Szemléletes példák erre a médiaügynökségi tenderek, ahol az iparági sztenderdek szerinti kedvezmény szintek alapján megy a verseny, ami önmagában tökéletesen pontozható. Egyes ajánlatkérők viszont hajlamosak túltolni és rengeteg, egyes tenderekben akár 4-500 médiumot is belepakolni a táblákba. Az odáig rendben is volna, hogy ne csak az Indexnek meg az RTL Klubnak kelljen felvonultatni a számait mivel az túlságosan leszűrné a versenyt a nagy ügynökségekre, lévén a kisebb cégek számára értelmetlenné válik az indulás. Viszont amikor a ló másik oldalán sorjáznak a nevenincs oldalak, ahol nem csupán hirdetés nem lesz a munka során, de ajánlatkérés közben a mögöttük lévő embereket sem lehet fellelni, az roppantmód el tudja téríteni az egész eljárást. Ajánlattevői szinten nagyon csínján kell bánni a behasalt számokkal a hamis adatszolgáltatás okán, viszont a másik oldalon irreális elvárás ügynökségek felé, hogy kétszáz olyan médiumra kapjon külön-külön jó kedvezményeket, amiket a létrehozó botjain kívül sose látogatott senki.
A médián túl szintén látványosan túlerőltetett tud lenni egy 100+ sorosra nyújtott nyomdai tábla akkor, amikor tisztán kivehető a Műszakiból, hogy öt tételt fognak lehívni, másik tizet pedig lehet. Hasonló helyzet állhat elő, amikor redundáns ügynökség szakembereket sorolnak fel úgy, hogy a valóságban az ajánlattevőknél azokat a kapacitásokat egy senior meg egy junior fedi le, kisebb cégeknek pedig van egy-egy embere az adott tudásra és úgy tákolják össze az árazásukat. A túlzottan széttagolt szakértői díjtábla akkor is torzíthatja az árazást, ha a felsorolt szerepköröket a tényleges munkaszervezésben ugyanazok az emberek látják el és ennek nincsen különösebb jogi akadálya sem. Ettől még a torzulás megmarad. Egy szoros versenyt akár az is eldönthet, hogy ugyanannak a seniornak az egyik fantompozíciójára melyik ügynökség csap a hasára egy ezressel kisebb díjat. A kiíróknak érdemes tudomást szerezniük az ártáblák összerakása előtt az aktuális piaci viszonyokról, de még a hivatalos Előzetes Piaci Konzultáció előtt, mivel akkor az egyes nevezők akkor már azt tervezgethetik az anyagokat látva, milyen kicsi, nem feltűnő stiklikkel tudják a legjobb ajánlatot kihozni maguknak.
Súlytalan értékelési szempont:
A kommunikációs közbeszerzések esetében sztenderd, hogy 2 évnyi extra CV tapasztalatra adnak plusz pontokat, az értékelési szempont szakszavak keretében. A gond az, hogy mivel ezt a szintet 30 év alatti szakemberek is túlvihetik, minden induló automatikusan beadja és így súlytalanná válik az egész: egy pszeudo lépés lesz csak a teljes árversenyek előtt. Ügynökségi pályám során egyetlen egyszer sem volt olyan, hogy ez ne egy ujjgyakorlat lett volna és legfeljebb egy-egy olyan cég nézett volna be valamit vele kapcsolatban, akik amúgy is esélytelenek voltak mert nem ismerték ezt a világot. Ellenben abban a néhány esetben, amikor szakmailag releváns projektekért adnak plusz pontokat nyílt véggel az már komolyabb volt. Részt vettem egyszer egy többrészes kreatív, média és PR tenderben, ahol extra pontot ért minden releváns projekt az adott részek szakmai területein. Túráztunk is bőszen a partnerekkel, sőt lezajlott egy partnercég csere is mivel kiderült, hogy kevés a jó tapasztalatuk a miénk mellé. A tanulság az, hogy a minőségi értékelésnek valódi különbségeket lehet és kell is megmutatnia. Ha minden induló ugyanazzal az ujjgyakorlattal megszerzi a maximális pontot az adott soron, akkor a papíron több szempontú verseny végletesen egyszerű, nulla szakmaiságú árversennyé szűkül. Nyilván kritikus az ár, de őszintén, nem akarjuk azt a világot se, amiben vendéglátósok országos egészségügyi szemléletformáló kampányokat visznek azért, mert állítottak már be Facebook hirdetéseket párszor az éttermüknek.
Az önéletrajzok túlrágása
Az ajánlatkérőknél és a közbeszerzőiknél rendszeresen felüti a fejét egy furcsa fétis a beadott szakemberek önéletrajzaival kapcsolatban. Egyes ajánlattevők már azon is megütköznek, hogy a közbeszerzési viszonyok mennyire nem értékelik azt, hogy a piaci normák szerint egy szakembernek több ügyfele is van és ha van egy fél évnyi etapja korábbról ahol három ügyfélnél is párhuzamosan hozta le a csillagokat az égről, az miért csak hat hónap tapasztalatként mehet be papíron. Ez még egy abszolút méltányolható dolog is a másik oldalról nézve, mivel ha belegondolunk az elég hamar átcsaphatna káoszba, hogy melyik nevező pontosan minek számolja a saját 2023 októberét, kiírói szemszögből mi lehet az elfogadható és elfogadhatatlan ezekből a magyarázatokból. Tisztább így. Viszont amikor több körös hiánypótlásokba és felvilágosítási kérésekbe csap át az, hogy egy grafikusi önéletrajzban vajon az art director, a grafikai vagy designer tapasztalatok a kiírásnak megfelelő szakmai tapasztalatok-e, illetve hogy a vizuális kommunikáció MA diploma megfeleltethető-e egy arculattervezési eljárásban egyenértékű végzettségként a tervezőgrafikussággal vagy sem… ezek bizony igen hamar át tudnak csapni szőrszálhasogatásba, hogy leíróbb kifejezéseket ne is kezdjünk el használni. Kirakni mondjuk nem szoktak nevezőket, ha csak nem adnak be Canvát néha kezelő könyvelőket grafikusnak, de heteket tudnak elvinni egy eljárásból a semmire ezek a körök. Olyan heteket, amik aztán a megvalósítás közben hiányozni fognak az ügyfélnek meg az ügynökségnek is.
Szakmai ajánlat kihasználatlanság
Létezik a szakmai ajánlat nevű anyag, ami per definíció arra hivatott, hogy a közbeszerzésre nevező cég bemutassa, hogyan tervez eleget tenni a Műszakiban leírt feladatoknak és követelményeknek. Építőipari példával élve, ez odáig elég átlátható és bátran pontozható is, amikor különböző anyagok, gépek, szakemberek és tanusítványok jelentik a szakmai ajánlat összességét. Nyilván fogni kell, hogy nyaraló beruházók ne kezdjenek el hídépítéseket elvinni csak mert épp van náluk egy stóc jó árú beton, amit be tudnak írni az ártáblába.
A kommunikációs közbeszerzések esetén ugyanakkor a szakmai ajánlat logikusan a tenderanyagot jelenti, kidolgozott koncepciókkal és stratégiákkal, piackutatásokkal, hatékonyság alapú médiatervekkel, dizájnokkal és lehet még sorolni, mik merülhetnek még fel egy piaci tender esetében. A lehetetlenhez közeli úgy keretezni, olyan értékelési mátrixokkal kialakítani egy közbeszerzésben, hogy az ne legyen szubjektív, ami annak rendje és módja szerint szitokszó ebben a világban. Attól, hogy az elbírálói „nekem ez jobban tetszik” köré építünk egy húszsoros értékelési táblát, még ugyanabban az öncélú értékelési keretben vagyunk. A dilemma másik oldalát viszont az adja, hogy ha minden ilyet elenged a kiíró (ahogy az lenni szokott sokszor amúgy), akkor tényleg csak egy árverseny marad a végére és nem tudja megfelelően biztosítani a minőséget maga számára.
A megoldás az lehet, hogy finoman de belekúszik minőségbiztosító szakmai ajánlat a kiírásába. Lehet extra pontokkal jutalmazni referenciák terén specifikusabb megfogalmazású projekteket, a nevezők által használt kreatív ipari megoldásokat, azokon belül kidolgozott rendszereiket, egy filmprodukcióban szerepeltetni kívánt stáb és eszközpark egyes jellemzőit. Ezekkel sem lehet garantálni a jó kreatívot persze, de legalább ellenőrizhető szakmai kapaszkodókat teszünk a puszta ár mellé. Lehetne folytatni a sort hasonló elemekkel, amik objektívek és nem arról szólnak, hogy egy belső zsűri A ajánlatra 10 pontot ad, B-re pedig 8-at, mivel előbbi “kidolgozottabb”.
